Byakuya Story II

Byakuya elrabolt szerelme

By Sirius

2. fejezet: Byakuya rideg tekintete


Nyár közepét írtunk már, s a kora reggeli napsütés bevilágított a verandáról.
Az ágyam már be volt vetve, s fel is voltam öltözve shinigami ruhámba.
Egyik szolga megállt a tolóajtó előtt és résnyire kinyitotta.
-Hisako-san meghoztam a reggeliét.
Kissé kedvetlenül ránéztem egy néma bólintással nyugtáztam a kérését.
Bejött, és az asztalra tette a tálcát.
Ránéztem az ételre, s nagyot morgott a gyomrom. Tán még kint a verandán is halottak a morgást.
Nem volt sok időm enni, de azért leültem az asztalhoz, és gyorsan befaltam az elém tett ételnek a felét. Gyorsan felpattantam kirohantam a verandáról, lesietve a lépcsőn végig futottam a kapuig. Meghajoltam az őr előtt tovább siettem az úton. Egy pillanatra megálltam s feltettem magamban kérdést, vajon jó helyen járok? Túl sok kacskaringós úton futottam végig hogy ne a helyes úton lukadjak ki. Felnéztem az egyik épületre, a 12. osztag szállás helye volt.Elmosolyodtam, és tovább mentem a kijelölt úton.
Ahogy szép lassan elhagytam az osztagok nem épp aprónak mondható rezidenciáját, átfutott egy pici gondolatfoszlány a fejembe. Egy emlék volt arról a napról mikor először láttam Byakuyat. Mostanában egyre többször eszembe jut.
Mikor a 6. osztag szállásához értem Abarai hadnagy kint állt a kapu előtt és vidáman nézelődött. Megálltam előtte és felnéztem rá.
-Jó reggelt Abarai hadnagy.
-Megjött Hisako-san a kapitány úr már türelmetlenül várja.
Bólintottam felé egyet és elindultunk befelé. Csodálkozva néztem szét, valahogy nem ez a kép maradt meg bennem a folyósról, sem a körülöttem lévő szobákról.
Abarai hadnagy mellé siettem, s tekintetem rá szegeződőt.
-Hadnagy úr mi történt a 6. osztag szállásával?
-Semmi különös Hisako-san csak fel lett kicsit újítva.
-Akkor azért volt számomra olyan furcsa ez a folyosó.
-Hisako-san megérkeztünk. -hadnagy kinyitotta az ajtót s beléptünk rajta.
Byakuya az íróasztala mögött ült és serényen írta a beszámolóit. Feltekintett belőle, s tekintetünk összetalálkozott. Hadnagyára nézett, aztán vissza rám.
-Renji, rád bízom Hisako-sant. Mostantól Hisako-san lesz a társad.
-De kapitány, miért pont rám?! -emelte fel hangját Renji.
Byakuya összehúzott tekintettel ránézet hadnagyára. Renji homloka elkezdett gyöngyözni, ahogy látta, hogy kapitánya milyen mérges is lett.
- Rendbe Kuchiki kapitány -szólalt meg némi alázatot mutatva kapitánya felé.
Meghajoltunk előtte, s elindultunk volna kifelé, de Byakuya visszahívott
-Hisako-san kérlek, maradj még. Renji, várd meg kint Hisako-sant.
-Igen is Kapitányúr.- Abarai hadnagy eltűnt az ajtó mögött.
***
Byakuya rám nézett kékesszürke tekintettel, amiből némi szigort észleltem.
Szinte áthatódta egész testem, s éreztem, hogy ez a beszélgetés most más lesz, mint amit otthon megszoktam.
-Hisako eddig csak könnyű feladatokkal láttalak el, de mostantól Renjire foglak bízni.
Együtt végzitek a felderítéseket és minden mást is, amivel megbízlak téged és Abarait.
Byakuyara néztem, némi örömmel töltött el hogy vége a betanításos heteknek.
- Értetem Kuchiki kapitány. –válaszoltam ugyan olyan határozottsággal, mint ahogy azt elvárná tőlem.
Éreztem, hogy valami más oka is van annak, hogy pont Abaraira bízott engem, de nem mertem megkérdezni tőle. Láttam a szigorú tekintetében az aggódás fényét. Igazából nem is volt szükséges hogy elmondja, mert a tekintete sok mindent elárult. Nekem ennyi elég volt.
Felállt az asztalától, s felém vette irányát. Magához vont, fejem vállán pihent, s tágra kerekedet szemem nem tudott betelni a váratlan mozdulatától, ahogy fülemhez hajolt, s belesúgta,- nagyon vigyáz magadra.
Szemembe nézett, megfogta az állam,s mint aki utolsó csókját adná szerelmesének olyan szenvedélyesen adta nekem. Már kétség sem fért hozzá hogy valóban helyesen gondoltam azt, amit éreztem.
Testünk eltávolodott egymástól, s búcsúcsókot nyomtam ajkára.
-Este találkozunk Hisako.
Megfordultam, s az ajtón kimentem. Megálltam az ajtó mellet lévő falnál s nekidőltem.
Frufrum a szemembe logott miközben egészen szívemig hatolt a boldogság öröme.
Hadnagy ott állt mellettem s, rám nézet.
-Valami baj van Hisako-san.?
-Nem hadnagyúr.
Csak ennyit mondtam neki, s elindultam a folyóson.  Abarai teljesen leblokkolt Hisako- san határozottságán.
-Jön hadnagy úr?
-Már is Hisako-san. -hadnagy utánam loholt, s mikor kiértünk az ajtón onnan pedig a nagykapun az utcára, izgatottan vártam vajon mit tartogat számomra az első komolyabb bevetésem.
Órák óta csak szeltük az utat a hadnaggyal, s sehol sem tapasztaltunk a városban, de még a külső kerületekbe sem ellenséges mozgást.
Már alkonyodott, s az egyik külvárosi területen három kapitány szintű shinigamit vettem észre. Hadnagyra tekintettem, s egy fejbólintással jelezte nekem, hogy észrevette őket.  Készültek valamire azt látni lehetet.Az egyik kapitány egy sötét átjárót nyitót, meg amibe szép lassan besétáltak, s az átjáró aztán bezárult.
Kérdően a hadnagyra néztem.
-Ismeri a kapitányokat?
-Igen Hisako-san ismerem őket. Akit középen látott az Aizen Sousuke volt az 5. osztag kapitánya. Mellette pedig 3.-és a 9. osztag kapitányai, Ichimaru Gin és Tousen Kaname.
Hadnagyra tekintetem, láttam rajta hogy valami zavarja.
-Mi a baj?
-Rossz előérzetem van Hisako-san. Ezt jelenteni kell Kuchiki kapitánynak.
Elindultunk vissza a 6. osztag szállásához abban reménykedtünk, hogy tán még bent lesz Kuchiki kapitány, de sajnos nem így történt. Mire visszaértünk, addigra már a kapitány visszament a birtokra a klán ügyeit intézni.
Elköszöntem a hadnagytól.
-Jó éjszakát hadnagy úr.
-Kérem, szólítson csak Renjinek, Hisako-san. Elvégre a kapitány csak nem fog érte haragudni.
-Hadnagy úr ezt először kérdezze meg Kuchiki kapitánytól, s majd ha áldását adta rá, akkor majd így fogom hívni.
Elindultam kifelé az osztag szálláshelyéről, s elindultam haza Byakuyahoz. Ahogy elnéztem elég késő lehetett, s tán már az aggódás útjára léptek Byakuya gondolatai.
Nagyon sötét volt hazafelé. Alig volt világítás, s ahol volt is csak félhomályt tudott produkálni. Szerencsére a birtok nagy kapuja mindig szépen ki van világítva, s mikor az utca végén megláttam a fényét, nagyon megkönnyebbültem.
Végre otthon vagyok. A kapunál beengedet az őr és örömittasan elindultam Byakuya kis ház felé, de félúton megtorpantam. Várjunk csak, hisz nem is erre kellett volna jönnöm!
Mikor Shinjit megláttam akkor már biztos voltam abban, hogy rossz helyen járok. Megakartam fordulni de Shinji a verandáról észre vet.
-Ki van ott? - kiáltott felém kemény férfias hangon, s kihúzta kardját a hüvelyéből.
Előjöttem a sötétségből, s a férfira néztem.
-Hisako-san, mit keres itt?
-Bocsásson meg nekem Shinji-san, de úgy látszik eltévedtem. -alázatosan meghajtva derekamat, meg hajoltam előtte.
-Én meg már azt hittem, hogy haramia az, aki a sötétben lapul.
Rá néztem és elkuncogtam magam.
-Igen nagyuram, így néz ki egy haramia Jól nézzen meg.
Most kardját a vállára helyezte, s kedvesen rám mosolygott.
-Haza talál Hisako-san?
-Igen azt hiszem, haza fogok találni.
Némán bólintott, egyet, s aztán elindult az ajtóhoz. Elhúzta, s még visszafordította tekintetét.
-Mindig tudtam, hogy az öcsémnek, Hisako-san jó választás volt. -visszafordult,s eltűnt a tolóajtó mögött.
Még jó félórán keresztül bóklásztam az éjjeli sötétségben, mire megtaláltam a házat.
-Meg kéne tanulnom az útvonalat,- gondoltam magamba, s megérezve Byakuya reiatsuját elmosolyodtam.
Mikor megláttam fent a verandán, felrohantam hozzá, s átöleltem.
Nagyon hiányoztál -mondta nekem, s a kezével gyengéd szorítással magához ölelt.
Belebújtam, karjaiba, s nem akartam, hogy elengedjen. Magamban azt kívántam, bárcsak örökké így maradnánk. Tekintem ráemeltem, s láttam most milyen boldog.
Az ajkát ajkamhoz közelítette, s először csak egy csókot adott rá, utána már egybeforrtak a csillagok reményével együtt.Ahogy az ajkunk, úgy a testünk is szétvált egymástól, s megfogta a kezem, s magával vont be a ház belsejébe. Rám nézett az asztala előtt, s visszaült mögé.
Odamentem az asztalához, még közelebb, hogy tekintetébe nézzek ismét.Leültem elé, s csak néztem, ahogy dolgozik. Feltekintett a papírjaiból, és rám nézett, ajka megmozdulni látszott.
Kérdően rám nézet, nem tudta mit is akarok mondani, de nem volt bennem elég bátorság hogy elmondjam mit is láttunk a hadnaggyal. Kétségek gyötörtek a bátorságom miatt.
Nem Byakuyatól kéne tartanom ,inkább attól a három shinigamitól akik átmentek azon a fura átjárón.
Összeszedtem minden bátorságomat, s határozottan rá néztem.
-Tudod, elég nehézkesen kezdek bele mondatomba, de erről mindenféleképen tudnod kell.
-Mi az Hisako?
-Mikor a hadnaggyal terepszemlét tartottunk Rokungani egyik külső körzetében, kissé meglepődtem  mikor  három kapitány szintű shinigamiba botlottunk bele. A hadnaggyal végig néztük, ahogy megnyitnak egy fekete átjárót és egyszerűen besétálnak rajta. Az átjáró utána automatikus bezárult. Szerencsére a hadnagy úr felismerte őket, szerintem a holnapi jelentésébe benne is lesz.
Byakuya bólintott felém egyet, s elmosolyodót.
-Ezzel küszködtél olyan sokáig?
-Igen Byakuya ezzel. Mert nem tudtam, hogy mondjam neked, mert katonai jellegű dolgokról nem nagyon beszélünk.
Byakuya ismét mosolyt csalt az ajkára, s ezt jó volt nézni, hogy néha azért mosolyog, mert mostanában túl komor lett már megint és ha rákérdezek, akkor sosem felel nekem, inkább kitér a válaszadás elöl.
-Most nekem kell valamit elmondanom. Rukiat hamarosan kivégzik.
-De miért?
-Mert az erejét átadta egy halandónak. -leszegtem a fejem, s csak némán hallgattam amit Byakuya mondott.
Ránéztem együttérzően, tekintete ebben pillanatban megkeményedet, mintha azt akarná mondani nekem, hogy, nincs szüksége az együttérzésre. Ennek látványa benedvesítette a szememet. Felálltam s elvonultam közös szobánkba, s csak némán folytak a könnyeim.
-Vajon miért nem akarja, hogy megvigasztaljam?  Pedig mindkettőnknek könnyebb lenne, ha néha megosztaná velem a kétségeit és a bánatát. De inkább magába fordul, s ezzel nem nagyon segít magán.Kár ezen rágódnom, -az előkészítet dézsához mentem, ami csuridig volt forró vizel. Levetettem a haorit, aztán a hakamát, és belemásztam a dézsába. Elmerültem a vízben, s próbáltam kikapcsolni a fejemből a történteket.
Valahogy nem sikerült.
Elhatároztam, ha kimászok a dézsából, akkor addig fogom Byakuyat bűvölni, míg vissza nem kapom azt a Byakuyat akihez hozzámentem.
Hallottam, ahogy kinyílik a tolóajtó, s besétál rajta Byakuya. Az elkerítet fürdőbe lépet, levetkőzött, s beült mellém a dézsába. Sértődőségemet jelezvén neki hogy nem eset jól, amit nem rég mondott nekem, hátat fordítottam neki, mire Byakuya egyszerűen csak magához húzott, s fejét leszegte és vállamra helyezte.
-Ne haragudj rám Hisako. Igazán nem tehetsz arról, ami történt Rukiával. Nem szabadna érte senkit hibáztatnom, de az elmúlt időkbe sok szégyenteljes esemény történt a klánon belül. Erről én is tehetek.
-Miért     Byakuya?
-Hisana miatt. Mikor feleségül vettem, még nem voltam kapitány, csak a klán vezetője.
Sokan ellenezték a hazaságomat Hisanaval, de mentem a magam fejem után.
Ez csak az egyik ok, amiért, meg lett tépázva a hírnevünk.
-Amit az asztalnál mondtam, az fontos dolog,nem?
-De az, Hisako.
-Nagyon fontos az, amit elmondtál, mert ez csak az bizonyítja mennyire meg van gyengülve a védelmünk.
Felé fordultam, s lenyúltam a szappanért, s elkezdtem szappanozni izmos mellkasát, amin meglepetésemre elmosolyodott. Belerántott az ölebé, s válaszul egy szenvedélyes csókot, nyomot ajkamra. Kivette a kezemből a szappant, beszappanozta, s érzékien végig húzta a melleimen a kezét, aztán a derekamon is, mire visszakúsztak a melleimre. Miközben mindvégig ajka az ajkamra tapadt. Lemostuk magunkról a szappant, szép lassan kimásztunk a dézsából.
Először Byakuya, s mikor láttam, hogy a fürdő lepedőt maga elé terítette, megfordult és kivett a dézsából. Rám terítette a fürdő lepedőt, de a helyet hogy magamat törültem volna meg, félig nedves testét kezdtem el szárazra törölni.
Törülközöm másik végét megfogta, s a hátamat szárazva, törölve meg csókolt.
Kibotorkáltunk az elkerítet fürdőhelyiségből, mindketten fürdőlepedőbe csavarva. Letett közös fekhelyünkre, s fölém hajolt. A szeme még mindig ridegen világított rám, de a ridegség mögött megbúvó szenvedélyes vágy erősebb volt a benne lévő keserűségnél.
Ha nem is örökre, de pár órára, míg vele voltam sikerült benne felszabadítanom, a szenvedélyt, s a keserűség helyére a szerelmet becsempészni.



Folytatása következik